A képek illusztrációk. A helyszínek alapján készültek, és egyes részleteik eltérhetnek a valóságtól.

Antarktisz

Az Antarktisz felfedezésének története

A képzeletbeli déli földrésztől a nemzetközi geofizikai évig: hogyan pillantották meg és járták be az utolsóként felfedezett kontinenst, és hogyan vált a kutatás helyszínévé?

Megosztás WhatsApp

Terra Australis a régi térképeken

Régi világtérkép, délen a hatalmas földrészként ábrázolt Terra Australisszal.
Régi világtérkép, délen a hatalmas földrészként ábrázolt Terra Australisszal.

A déli földrész már jóval azelőtt megjelent a térképeken, hogy bárki látta volna. Az ókori görög földrajztudósok úgy képzelték, délen egy szárazföld ellensúlyozza az ismert északi területeket. Az elképzelés a középkorban Terra Australis Incognita, vagyis ismeretlen déli föld néven élt tovább.

A 16. században Gerardus Mercator és Abraham Ortelius szinte az egész déli féltekét elfoglaló kontinenst rajzolt. Partjait Dél-Amerika és Új-Guinea közelébe helyezték. Az egyik legismertebb példa Ortelius 1570-es atlasza.

Ahogy a hajósok egyre délebbre jutottak anélkül, hogy partot értek volna, a térképeken is zsugorodott a földrész. Tűzföldet egyesek a nyúlványának hitték, de a holland Willem Schouten 1616-ban megkerülte a Horn-fokot, és kiderült, hogy szigetről van szó.

Az Antarktisz neve a görög antarktikosz szóból ered, jelentése: az Arktisszal szemben fekvő. Az Arktisz név alapja a medvét jelentő arktosz szó, az északi égbolt Medve csillagképére utalva.

James Cook és a déli sarkkör

Tizennyolcadik századi vitorlás úszó jégtömbök között a Déli-óceánon.
Tizennyolcadik századi vitorlás úszó jégtömbök között a Déli-óceánon.

A brit James Cook Resolution és Adventure nevű hajója 1773. január 17-én először szelte át a déli sarkkört a déli szélesség mintegy 66,5. fokán. Ugyanezen az 1772-től 1775-ig tartó úton Cook még kétszer áthaladt rajta.

A déli szélesség 71°10′-éig jutott. Akkoriban ez volt a legdélebbi elért pont. A tengeri jég megállította, és becslések szerint a szárazföldtől mintegy 240 kilométerre haladt el anélkül, hogy megpillantotta volna.

Cook arra jutott, hogy ha délebbre van is föld, azt jég borítja, és kevés hasznot kínál. A déli szigetek hatalmas fókatelepeiről szóló, 1777-ben kiadott beszámolója viszont odavonzotta a fókavadászokat, akik később az antarktiszi partokat is elérték.

1820 – a kontinens első észlelései

Jégpart a tenger felől, a látóhatáron lapos, fehér selfjéggel.
Jégpart a tenger felől, a látóhatáron lapos, fehér selfjéggel.

1820-ban három expedíció is megpillantotta az Antarktiszt. Fabian von Bellingshausen és Mihail Lazarev orosz expedíciója január végén mintegy 32 kilométerre közelítette meg a partot. Az észlelt jégmezőt a Maud királyné földje előtti Fimbul-selfjéggel azonosítják.

Edward Bransfield brit tiszt William Smith kapitánnyal 1820. január 30-án megpillantotta a Trinity-félszigetet, az Antarktiszi-félsziget északi csúcsát. Novemberben az amerikai fókavadász, Nathaniel Palmer a kis Hero fedélzetéről szintén látta a félszigetet.

Vitatott, ki látta elsőként a kontinenst, mert a hajónaplók eltérően írják le a jeget és a hegyeket. Mindhárom nevet őrzi a térkép: a Bellingshausen-tenger, a Bransfield-szoros és a Palmer-föld.

Az első partraszállás sem bizonyos. John Davis amerikai fókavadász beszámolója szerint 1821 februárjában partra szállt a félszigeten, de az erről szóló feljegyzés vitatott.

Fókavadászok és bálnavadászok

Egykori bálnavadász-állomás rozsdás tartályai egy sötét homokú öbölben.
Egykori bálnavadász-állomás rozsdás tartályai egy sötét homokú öbölben.

Az első észleléseket követően hajók tucatjai indultak a Déli-Shetland-szigetekre antarktiszi medvefókáért. Prémjük Európában, az Egyesült Államokban és Kínában is sokat ért. Az 1820-as évek néhány vadászati idénye alatt a telepek csaknem eltűntek.

A 20. század elején megindult a bálnavadászat is. A norvég Carl Anton Larsen 1904-ben a Déli-Georgia szigetén fekvő Grytvikenben nyitotta meg a Déli-óceán első szárazföldi bálnafeldolgozóját. További állomások létesültek, majd megjelentek a nyílt tengeren dolgozó feldolgozóhajók.

A Déli-óceán kék, közönséges barázdás és hosszúszárnyú bálnáinak állománya a korábbi töredékére esett. A nagyüzemi kereskedelmi vadászatnak a Nemzetközi Bálnavadászati Bizottság 1982-ben elfogadott moratóriuma vetett véget. A Déli-óceánt 1994-ben bálnavédelmi övezetté nyilvánították.

A korszak emlékei a Deception-szigeten is láthatók. A Déli-Shetland-szigetekhez tartozó sziget Whalers Bay öblében az egykori állomás tartályai és épületei állnak. Az Antarktisz-egyezmény történelmi helyszínként védi őket.

A hőskor és az első antarktiszi telelések

Régi expedíciós faház a tengerpart hóval borított szikláin.
Régi expedíciós faház a tengerpart hóval borított szikláin.

Az antarktiszi felfedezések hőskora a 19. század végétől az 1920-as évek elejéig tartott. Az expedíciók fahajókkal érkeztek, kutyákkal és szánokkal haladtak tovább, és alig tudtak kapcsolatot tartani a külvilággal.

Adrien de Gerlache belga hajója, a Belgica 1898-ban a Bellingshausen-tenger jegébe szorult. Legénysége elsőként telelt át az antarktiszi térségben. A fedélzeten volt az ifjú norvég Roald Amundsen és Frederick Cook amerikai orvos.

A norvég Carsten Borchgrevink brit támogatással indult expedíciója 1899-ben elsőként töltötte a telet a kontinens szárazföldjén, a Ross-tenger Adare-fokán emelt kunyhókban. Az épületek ma is állnak és történelmi védelem alatt állnak.

Robert Falcon Scott 1901–1904 között a Discoveryvel, Ernest Shackleton 1907–1909 között a Nimroddal érkezett. Shackleton a déli szélesség 88°23′-éig, a pólustól mintegy 180 kilométerre jutott. Douglas Mawson 1911–1914-es ausztrál expedíciója az Ausztráliától délre eső partvidéket kutatta.

Amundsen és Scott versenye a Déli-sarkért

Vászonsátor és zászló a Déli-sark lapos, fehér fennsíkján.
Vászonsátor és zászló a Déli-sark lapos, fehér fennsíkján.

1911-ben két expedíció indult a pólusra. Roald Amundsen négy társával és több tucat szánhúzó kutyával a Ross-selfjég Bálna-öbléből vágott neki. Robert Falcon Scott a Ross-szigeti Evans-fokról indult pónikkal és motoros szánokkal. Az utolsó szakaszon emberek húzták a szánokat.

Amundsen 1911. december 14-én érte el a Déli-sarkot. Polheim nevű sátrában levelet hagyott Scottnak. A norvég csapat valamennyi tagja visszatért a bázisra.

Scott négy társával 1912. január 17-én találta meg a norvég sátrat. Visszaútjukon mind az öten meghaltak a hideg, éhezés és kimerültség következtében. Scott, Edward Wilson és Henry Bowers egy élelmiszerraktártól mintegy 18 kilométerre halt meg. Sátrukat a holttestekkel és a naplókkal 1912 novemberében találták meg.

Az 1956 óta a Déli-sarkon működő amerikai kutatóállomás Amundsen és Scott nevét viseli. Az állomást a tudományos bázisokról szóló fejezet mutatja be.

Shackleton és az Endurance

Háromárbócos fahajó a Weddell-tenger jegébe szorulva.
Háromárbócos fahajó a Weddell-tenger jegébe szorulva.

Ernest Shackleton 1914-ben azzal a tervvel indult útnak, hogy a Weddell-tengertől a Déli-sarkon át gyalog kel át a kontinensen a Ross-tengerig. Az Endurance 1915 januárjában a Weddell-tenger jegébe szorult. Hónapokig sodródott, míg a jég összeroppantotta, és novemberben elsüllyedt.

A 28 férfi a jégen táborozott. Amikor a jég repedezni kezdett, három csónakkal elérték a Déli-Shetland-szigetekhez tartozó Elefánt-szigetet. Shackleton öt társával a James Caird csónakon mintegy 1300 kilométert hajózott Déli-Georgiáig. A sziget hegyein gyalog keltek át a stromnessi bálnavadász-állomásra.

Az Elefánt-szigeten hátramaradt 22 embert 1916 augusztusában Luis Pardo chilei kapitány mentette ki a Yelcho vontatóhajóval. Az Endurance legénységének minden tagja életben maradt.

Az Endurance22 expedíció 2022. március 5-én találta meg a roncsot 3008 méter mélyen, alig több mint négy tengeri mérfölddel délre a Frank Worsley kapitány által feljegyzett ponttól. A jó állapotú hajótest az Antarktisz-egyezmény védett történelmi emléke. Filmezhető és kutatható, megérinteni tilos.

Repülőgépek, traktorok és az első szárazföldi átkelés

Régi sítalpas repülőgép a sík jégmezőn.
Régi sítalpas repülőgép a sík jégmezőn.

Az első világháború után a repülőgépek átalakították a kutatást. Az amerikai Richard Byrd 1929. november 29-én átrepült a Déli-sark felett. A következő évtizedekben légi felvételeken térképeztek fel korábban szánnal elérhetetlen partokat és hegyeket.

Az állandó jelenlét már korábban elkezdődött. A Déli-Orkney-szigetek argentin Orcadas állomása 1904 februárja óta működik megszakítás nélkül. Ez a déli szélesség 60. fokától délre fekvő legrégebbi folyamatosan lakott állomás. A második világháború alatt és után több ország bázist létesített a félszigeten és a szigeteken. Az 1946–1947-es amerikai Highjump művelet több ezer embert, hajókat és repülőgépeket vitt a partokra.

A kontinensen először a brit Vivian Fuchs vezette nemzetközösségi expedíció kelt át szárazföldön. A Weddell-tengertől a póluson át 99 nap alatt jutottak a Ross-tengerhez, 1958. március 2-án. Az új-zélandi Edmund Hillary a túlsó oldal felől üzemanyagraktárakat létesített, és 1958. január 4-én mezőgazdasági traktorokkal érte el a Déli-sarkot.

A nemzetközi geofizikai év (1957–1958)

Ötvenes évekbeli kutatóállomás antennákkal és alacsony épületekkel a hóban.
Ötvenes évekbeli kutatóállomás antennákkal és alacsony épületekkel a hóban.

1957. július 1. és 1958. december 31. között 67 ország kutatói dolgoztak együtt a Föld, a légkör és a Nap tanulmányozásán. A nemzetközi geofizikai év egyik központi kutatási területe az Antarktisz volt.

Tizenkét ország létesített vagy bővített állomást a kontinensen és szigetein. Közéjük tartozott az amerikai déli-sarki bázis, a fennsík szovjet Vosztok állomása és a brit Halley a Brunt-selfjégen. Utóbbi méréseiből évtizedekkel később kimutatták az ózonlyukat. Erről az éghajlati fejezetben olvashat.

A hidegháború idején ez a másfél év megmutatta, hogy politikai riválisok is képesek együtt kutatni a jégen. Ugyanez a tizenkét állam tárgyalta meg és írta alá 1959-ben az Antarktisz-egyezményt, amelyről külön fejezet szól.

A tudományos együttműködés folytatására 1958-ban létrehozták az Antarktiszi Kutatások Tudományos Bizottságát, a SCAR-t. A szervezet a kontinensen dolgozó kutatókat fogja össze.

Gyakori kérdések

Ki fedezte fel az Antarktiszt?

1820-ban szinte egy időben látta meg a kontinenst Bellingshausen és Lazarev orosz expedíciója, a brit Edward Bransfield és az amerikai Nathaniel Palmer. Az elsőségen máig vitatkoznak a történészek.

Ki érte el elsőként a Déli-sarkot?

A norvég Roald Amundsen és négy társa 1911. december 14-én. A brit Robert Falcon Scott 34 nappal később, 1912. január 17-én érkezett meg.

Mi történt Scott csapatával a Déli-sark elérése után?

Scott és négy társa 1912 februárja és márciusa között, visszaút közben halt meg hidegben, éhezésben és kimerültségben. A sátrat és a naplókat novemberben találták meg.

Hol találták meg Shackleton hajóját, az Endurance-t?

A Weddell-tenger fenekén, 3008 méter mélyen, 2022. március 5-én. A helyszín alig több mint négy tengeri mérföldre délre esik az 1915-ben feljegyzett ponttól. A védett roncshoz nem szabad hozzáérni.

Túlélte a legénység az Endurance elsüllyedését?

Igen, mind a 28-an megmenekültek. A jégen táboroztak, majd csónakkal az Elefánt-szigetre jutottak. Shackleton Déli-Georgiában kért segítséget. A hátramaradtakat 1916 augusztusában mentették ki.

Mi volt a Terra Australis?

Képzeletbeli déli földrész, amely az ókortól szerepelt földrajztudósok és térképészek elképzeléseiben. A 16–18. századi utakból kiderült, hogy a tényleges szárazföld a feltételezettnél kisebb, és délebbre fekszik.

Ki lépte át elsőként a déli sarkkört?

A brit James Cook hajói, a Resolution és az Adventure 1773. január 17-én. Magát a kontinenst Cook nem látta.

Kik teleltek át elsőként az Antarktiszon?

A térségben a belga Belgica jégbe szorult legénysége töltötte az első telet 1898-ban. A kontinens szárazföldjén először Carsten Borchgrevink csapata telelt át 1899-ben, az Adare-fokon.

Mikor keltek át elsőként szárazföldön az Antarktiszon?

Vivian Fuchs expedíciója 1957 novembere és 1958 márciusa között 99 nap alatt jutott el a Weddell-tengertől a Déli-sarkon át a Ross-tengerig.

Mi volt a nemzetközi geofizikai év?

Az 1957–1958-as kutatási programban 67 ország tudósai tanulmányozták a Földet és a világűrt. Az Antarktiszon tizenkét ország alapított vagy bővített állomást. Együttműködésük vezetett az 1959-es egyezményhez.